Content on this page requires a newer version of Adobe Flash Player.
Újdonságok a FIAT világából!
FIAT Panda 2011 - a la 500
A második generáció egyértelműen arra volt hivatott, hogy az akkor komoly anyagi problémákkal küszködő FIAT némileg egyenesbe kerüljön. A Panda és a Grande Punto volt az a két modell, ami kihúzta az olaszokat a csávából. A Punto már két frissítésen is túl van, míg a Panda-n alig egyetlen leheletnyi alakítás volt csupán. A kisautó ezzel is azt bizonyította, hogy mennyire jól eltalálták a formáját az olasz tervezők. Egyébként a német piacon a mai napig a legjobban fogyó kisautó a Panda. Az új generáció elvileg a jövő év második felében érkezhet majd. A képek alapján, melyek a Szabadalmi Hivatalhoz benyújtott formajegyek alapján készültek, azt kell gondolnunk, hogy már a Párizs-i kiállításon találkozhatunk a tanulmány verzióval. Az is jól látszik, hogy az előzetes várakozásoknak megfelelően a retro formákhoz igazították. A lámpák, az első lökhárító és a hűtőmaszk is ezt a vonalat követi. Oldalról nézve az övvonal feletti második törés pedig a Multipla fénykorát és egyterüs jellegét idézi. Az alap motor az új 900 köbcentis benzines lesz. 60 lóerőtől indulva egészen 85-ig. Az 1.3 literes dízel erőforrás mellé egy régóta várt 1 literes is érkezhet majd. Reménykedhetünk egy 100HP kivitelben is. A legmerészebbek még azt sem tartják elképzelhetetlen, hogy Abarth verzió is készülhet belőle. Az viszont biztosnak látszik, hogy továbbra is az egyik legolcsóbb kisautó lesz a piacon.
Utolsó frissités ( 2011. június 02. péntek 12:41 )
FIAT Panda 2011 - a la 500
A két évvel ezelőtt feltámasztott márka eddig nem önálló modellekkel, hanem lényegében FIAT tuningokkal jelentkezett. Az újkori történelme előtt utoljára a Stilo hátulján láthattunk skorpiós emblémát. Az újraindulás nem várt üzleti sikert hozott, hiszen a mai napig a Grande Punto, az 500-as, a Punto Evo és az 500C Abarth verzióiból közel 25.000 darab kelt el Európában. Eljött tehát az ideje, hogy immáron önálló modellel is bővítsék a palettát. A kicsi, szigorúan két üléses modell két év múlva érkezhet meg a szalonokba. (Természetesen nálunk ez sem lesz forgalmazva, hiszen a hazai FIAT importőr nem szándékozik a márkát itthon forgalmazni.) Egyenlőre annyi tudható az autóról, hogy az elképzelések szerint középmtoros lesz. A tömege alig egy tonna, míg a meghajtásról egy 200-240 lóerős erőforrás gondoskodhat majd. Ez a motor jelenleg a konszern rendelkezésére áll, hiszen a Giulietta-ban bemutatkozó 1750 TB benzines turbós motor 235 lóerős. Az áráról annyit árultak el, hogy az erősebb Mini-kel veszi fel a versenyt.
FIAT Panda 2011 - a la 500
Újabb lökést adhat a FIAT autógyár eladásainak a jövőre érkező Panda, melyet az 500-as stílusához igazítanak. A legkisebb FIAT annyira bejött az embereknek, hogy ezt a lépést nem lehetett kihagyni, s érdekes módon a grafika szerint jól áll a korábban szögletes karosszériának a legömbölyítés. Sok információt persze még nem tudunk az újdonságról csak annyit, hogy nagyobb, biztonságosabb és kényelmesebb lesz az elődjénél. Ja, és tuti, hogy a motorháztető alá beköltözik a 0,9 literes kéthengeres, szívó- és feltöltéses változatban egyaránt.
Sivatagi bogárnak néz ki az első terepjáró 500-as.
New York-ban mutatkozik be a némileg furcsa szerzet, melyről egyenlőre csak ez az egyetlen kép áll a rendelkezésünkre. A FIAT-Chrysler házasságból egyértelműen következett, hogy lesznek FIAT emblémás terepjárók, de azért erre azt hiszem senki sem gondolt. A hatalmas első és hátsó lökhárítók uralják a képet,főleg az óriási függőleges rések. A belső dizájn alkalmazkodik az 500-as formavilágához, azzal a megkötéssel, hogy részben nyitott és terepes mivolta miatt könnyen takarítható legyen.
A tervek szerint a meghajtásról a 170 lóerős 1.4 literes Multiair és a 2 literes 135 lóerős MultiJet dízel gondoskodna. Nehéz lenne most megjósolni, hogy a Rubicon marad-e egy elmehunyt ötlet a fiókban vagy ténylegesen elkészül a széria változata. Mivel azonban a Mini most rukkolt elő terepes verziójával nem elképzelhetetlen, hogy egy sokkal szelídebb formavilággal és a Panda 4X4 rendszerével az 500-as is kimerészkedhet a szántóföldre.
FIAT 500 - Legördült az 500.000-ik
Továbbra is hatalmas az érdeklődés a retro kisautó iránt.
Miközben arról röppennek fel pletykák, hogy Lengyelországból kivonja a FIAT az autógyártó kapacitását, elkészült a félmilliomodik FIAT 500-as. Az érdeklődés messze felülmúlta a gyár előzetes várakozását, ráadásul az Év autója cím is sokat lendített az eladásokon. Sajnos a magyar piacon ez a retro hullám nem igazán jött be, igaz ez elsősorban a relatíve magas alapárának köszönhető. A jubileumi kisautó a lengyel Tychy-ben gördült le a szalagról. A Funny White szín lényegében vicces fehér, a következő példány pedig egy pink árnyalatot kapott, motorja a 69 lóerős 1.2 benzines start-stop rendszerrel. Az 500.000 darab egyébként 83 országban kelt el, ráadásul az USA-ban csak most kezdődik majd a forgalmazása. A legnépszerűbb természetesen Olaszországban, ahol 244.755 darabot vásároltak belőle.
Utolsó frissités ( 2010. április 01. csütörtök 00:41 )
Újra a legzöldebb a Fiat
Az elmúlt évekhez hasonlóan újra a Fiat végzett a márkákat az átlagos szén-dioxid kibocsátás alapján rangsoroló lista élén. A Fiat modelljei 2009-ben átlagosan 127,8 gramm szén-dioxidot bocsátottak ki kilométerenként, ami 4,5 százalékos csökkenést jelent 2008-hoz képest. A JATO által összeállított rangsorban a Fiatot a Toyota (130,1 g/km), a Peugeot (133,6 g/km), a Renault (137,5 g/km), a Citroën (137,9 g/km), a Ford (140,0 g/km), az Opel (148,9 g/km), a Volkswagen (150,4 g/km), az Audi (160,9 g/km) és a Mercedes-Benz (176,4 g/km) követi. A konszernek között is az olaszok állnak az élen 131 g/km értékkel, amihez hozzájárult az Alfa Romeo 18,3 g/km-es kibocsátás csökkenése is. A Fiat Automobiles már most megfelel az EU által 2015-re előírt kibocsátási követelménynek.
Fiat TWIN-AIR - Kicsi a bors
A Fiat motorfejlesztő és gyártó részlegének, az FPT-nek (Fiat Powertrain Technologies) új, 0,9 literes kéthengeres motorcsaládja a TWIN-AIR is a Genfi Autószalonon mutatkozott be a világnak. Valódi, koncepciójában is friss világújdonság, és mint ilyen, a Fiat csoport magas műszaki színvonalának, technológiai fejlettségének is egyértelmű bizonyítéka. A sok előremutató megoldást felvonultató motorcsalád vezérlése Multiair rendszerű és a motorok áramlástani kialakítása sem mindennapi. bővebben...
FIAT 500 - Villannyal
Nem véletlen, hogy a Detroit-i kiállításra időzítették az elektromos 500-as bemutatóját az olaszok. A nyáron indul náluk az 500-as forgalmazása, így minden reklámra szükségük van. Alapnak az Abarth kivitelt választották, természetesen a benzin motor nélkül. A nem túl izmos 65 lóerős elektro motor természetesen előre került, hogy hátul elég hely maradjon az akkumulátoroknak. bővebben...
HAMANN LARGO - Nagyvadak között
A menetteljesítményekről inkább bölcsen hallgatnak. De azt hiszem, hogy mindenki el tudja képzelni, hogy mire képes egy 265 lóerős FIAT 500-as. Vagy lehet, hogy a gondolataink a közelében sincsenek a valóságnak?
Az első generációs Doblo megjelenésekor rögtön a kategória legjobb versenyzője lett. Nem véletlen, hogy több, mint 1 millió darab fogyott belőle. Most itt a folytatás. És az újabb legek sora.
Azt már tudtuk róla, hogy az új modell jócskán megnőtt az elődjéhez képest, így értelemszerűen javult a belső helykínálat, illetve az áruszállító változatnál a kapacitás.
A sokat sejteto Evo elnevezés jelzi, és egyszersmind azonnal egyértelmusíti is, hogy az autó technológiai és muszaki megoldásai egyaránt kiemelkedoek, s a legmagasabb szintu fogyasztói elvárásoknak is megfelelnek. A biztonság, a vezetési élmény, és a környezettudatosság tökéletes harmóniában él együtt az új Punto Evo-ban.
A Párizsi Autószalonon a FIAT bemutatta az "ecoDrive" rendszert,
amely megmutatja az autóvezetőknek, hogy a vezetési stílusuk milyen
hatással van a járművük fogyasztására és károsanyag-kibocsátására.
Az "ecoDrivre" nem más, mint egy szoftver, amely kiértékeli a
részleteket a jármű hatékonyságának és a pilóta vezetési stílusának
függvényében, és azt egy számítógépen meg is mutatja.