vissza

ABS

(Anti-lock Braking System) Blokkolásgátló fékrendszer

Mi az az ABS?

Az ABS egy olyan aktív biztonsági eszköz, amely megvédi, illetve megakadályozza az autó megcsúszását erőteljes fékezés esetén, továbbá segít a fékezendő gépjármű egyenesen tartásában. A rendszer lényege, hogy speciális, a kerekekre szerelt érzékelőkön keresztül érzékeli a kerekek blokkolását, és ekkor a másodperc töredékére kiiktatja a fékezést.

Az ABS fő célja: hogy vészfékezés esetén fent tartsa az irányíthatóságot, így az esetleges féktávolságon belül észlelt akadályt fékezéssel, és kikerüléssel el tudjuk kerülni, illetve csúszós úton segít meggátolni az autó megpördülését fékezés közben.

Vészfékezés a blokkolásgátló rendszerrel:

A vészfékezést mindig hirtelen, rúgásszerű lábmozdulattal kell indítani. A fék lenyomásával egyidőben történjen meg a kuplung lenyomása is, ugyanis egy tárcsafék 3 tized másodperc alatt blokkolja a kereket, majd 5 tizeden belül leáll a motor. Motor nélkül pedig nincs szervókormány, fékrásegítés és ABS. A fékpedált erősen, folyamatosan kell nyomni. Ilyenkor a pedál ugrálhat, remeghet a lábunk alatt, illetve kattogó, kerregő hangot adhat. Ilyenkor sem szabad felengedni, sőt ha lehet, még erősebben kell taposni. ABS-szel szerelt járművekben nem szabad alkalmazni a korábban tanított, úgynevezett pumpáló fékezést, ugyanis ez a módszer összezavarja a központi egységet!

A blokkolásgátló rendszer előnyei:

  • Az esetek többségében csökkentheti a fékutat.
  • Vészfékezés közben irányíthatóságot biztosít a forgó kerekek miatt
  •  

    A blokkolásgátló rendszer hátrányai:

    Az ABS növeli a fékutat a következő útfelületeken:

    • kockaköves út: amint a kerék az egyik kőről a másikra lép át, egy pillanatra a levegőbe kerül ahol állóra fékeződik. Ilyenkor az ABS teljesen elveszi a fékerőt, cserébe viszont amint a kerék ismét a kőhöz ér, nem fog blokkolni, így megmarad az irányíthatóság. A fékút ebben az esetben azonban megnő!
    • frissen esett hó: ebben az esetben a blokkoló fékezés az első kerekek előtt egy hókupacot hoz létre, ami segíti az autó lassulását. ABS-szel szerelt jármű esetén nem keletkezik a kerekek előtt hókupac, így hosszabb lesz a fékút.
    • sáros, iszapos, homokos, vagy kavicsos útszakasz: ilyenkor az ABS megzavarodik, folyamatosan leszabályoz, nehézkes lesz az autó irányítása, és nagyon nagy mértékben nőhet a fékút.

    A blokkolásgátló működése:

    A rendszer érzékelőből, szelepekből, visszatöltő pumpákból és egy számítógépből áll. A szenzorok az autók kerekeinél, időnként a tengelyen vagy a differenciálműben helyezkednek el, és a kerekek sebességét mérik. A szelepek felelősek a féknyomás csökkentéséért, a hozzájuk kapcsolódó pumpák a csökkentett féknyomás visszatöltéséért. A vezérlő, egy miniszámítógép hangolja össze a különböző részegységek munkáját.

    Az érzékelőkből jövő adatokat a vezérlőegység figyeli, és túlzott mértékű lassulás esetén utasítja a szelepeket, hogy a blokkolást megelőzendő mérsékeljék a féknyomást. Az ABS agya addig csökkenti a nyomást, míg újra gyorsulást nem érzékel, ekkor a visszatöltő pumpa lép működésbe, egészen addig, amíg a kerék lassulása túl nem lépi az autó lassulását. Ezt a kört egyes ABS-ek másodpercenként akár 15-20-szor is képesek megtenni.

    Ennek eredménye, hogy a kerekek lassulása nem lépi túl a kerekek tapadási határát, így nincs blokkolás, ráadásul a fék folyamatosan a maximális erőkifejtés közelében dolgozik. A szelepek folyamatos ki-be csukódásából adódik az is, hogy az ABS működése közben a fékpedál egyes modelleken erős pulzáló mozgást végez.

    Címkék: Tgk, Szgk, Extrák,

    Ajánlatkérés


    Ajánlatkérésem megküldésével hozzájárulok ahhoz, hogy a Néro M5 Kft, a 2008. évi XLVIII. törvény elõírásainak betartása mellett a jövõben, az itt megadott személyes adataimat, a szolgáltatás minőségének javítása, valamint marketing és kereskedelmi tevékenységének megvalósítása céljából kezelje és felhasználja!
    Oldal tetejére