vissza

Inkognitóteszt: hol javítanak legolcsóbban?

Autonavigator.hu - Szervizkörkép: karosszéria-javításra kértünk árajánlatokat!

Hat különböző autószervizt kerestünk fel egy apró sérüléssel és a „Mennyiért javítanák?” kérdéssel.

Vajon milyen árkülönbséget mutat a saját márkás szerviz, a konkurens autómárka és a márkafüggetlen javító? Erre kerestük a választ, és 2-2 képviselőjüktől kértünk árajánlatot egy sérülés orvoslására.

Céges Fiat 500-asunk rendbetételének csak első lépése volt az alapos takarítás, most egy parkolás közben, sofőrmentesen magyarán önhiba nélkül szerzett, és természetesen betétlap nélküli (a jobb oldali ajtó horpadását, az első sárvédő csúnyább gyűrődését és a lökhárító horzsolását jelentő) sérülés javítására került sor. Kiváló apropó arra, hogy kiderítsük, mennyivel drágábbak a márkafüggetlen javítóműhelyek, mint a márkaszervizek. Utóbbiakból ráadásul kétfélét is listára vettünk, nem csak arra voltunk kíváncsiak, hogy a Fiatosok mennyiért javítják az autót, hanem, hogy egyéb márkák műhelyei miként viszonyulnak az idegen jövevényhez s vajon áraikkal versenyképesek-e.

Mintánk abszolút nem reprezentatív, de azért mindhárom szervizfajtából megkerestünk kettőt-kettőt. A műhelykeresést a Fiat központi weblapjáról indítottuk, ahol a márkaszervizeket nem kunszt megtalálni, íme a tapasztalatok egyesével:

  • Rácz Kelet-Pest (1147 Budapest Öv u. 128-132.) - Elsőként a kerepesi úti értékesítési pontot hívjuk, mint kiderül, az Öv utcai kirendeltség foglalkozik karosszériajavítással. Telefonos érdeklődésünkkel megtudjuk, hogy árajánlatot nettó 20 ezer forintért adnak, ha náluk rendeljük meg a munkát, utólag ezt jóváírják. Nem túl vonzó konstrukció, ezért hagyjuk a telephelyet, inkább nézzünk másik szervizt, szerintünk az autósok zöme ezt tenné.
  • Schiller Autóház (1046 Budapest Fóti út 143.) - Először itt is az M3-as melletti központot hívjuk, majd irányítanak a Fóti útra. Ott a korábbinál sokkal szívélyesebb a fogadtatás - már telefonban is. Felírják az autó rendszámát és biztosítanak arról, hogy a szemle nem kerül pénzbe. Másnap meglepve látjuk, hogy az autó szemléjét valóban napirendre tűzte a műhely, ott díszelgett a munkafelvevő asztalán egy cetli, hogy milyen ügyben várja az autót. A szemle percek kérdése, és nem tart tovább a kalkuláció sem, itt a sárvédőt cserélnék, a másik két elemet fényeznék, a bruttó végösszeg 201 123 forint lenne, az árajánlatot elemenkénti bontásban (ajtó javítás és fényezés: 72 123, sárvédő: 37 000, fényezése: 39 400, lökhárító fényezés: 52 600 Ft) egy cetlin kapjuk meg - voltaképpen elegendő, nem is kérünk részletesebbet. Egy megjegyzést még kapunk, nem ajánlják, de amennyiben a sárvédőt mégsem cseréltetnénk, csak kalapáltatnánk, az árajánlat mintegy 20 ezer forinttal apadhatna.
    • Néro M5 (1097 Budapest Gyáli út 40.)

    - Egy pillanat nem sok, de itt még annyit sem kell várni a munkafelvevőre, aki egyébként reggel 8-kor nem más, mint a lakatos-fényező részlegvezető. Az autó megtekintése után kijelenti, nem kell cserélni a sárvédőt sem, tudják javítani. Jön a részletes kalkuláció, melyhez elkérik a forgalmit. Előkerül a rongyos tok, mire előzékenyen jön a kérdés, „Nem szeretnénk egy újat?”. Köszönettel elfogadjuk, majd meghökkenve látjuk a monitoron az árat, 273 ezer forint. „Nem eszik azonban olyan forrón a kását” – mondja a részlegvezető, ez a javítás 170 ezer forintból is kijön, annyira le tudják faragni az árakat. Vonzó ajánlat, erről nem is kapunk írásbeli anyagot, igaz nem is kérünk, s nem titkoljuk, még lehet, hogy Casco is van az autón, és akkor rögtön másként néz majd ki a javítás.

  • Honda Őrmező (1112 Budapest, Vizsla utca 1-3.) - „Egy ismerősöm jókat mesélt erről a szervizről” kísérőszöveggel kopogtatunk a japán márkánál – ezzel mintha hájjal kenegetnénk a munkafelvevőt, akire néhány percet ugyan várni kellett az ürességtől kongó szervizben. Itt is mindent javítanának, azaz a karosszériaelemeket csere helyett lakatolnák. Audatex rendszerrel részletes, minden szerelési tételt tartalmazó árajánlatot kapunk, egészen kedvező, 179 480 forintos végösszeggel, de a szervizes felhívja figyelmünket, a lökhárító sarkának fényezését nem tette bele, az ugyanis horribilis összeg lenne, jelzi, hogy a biztonság kedvéért minden apró alkatrészt cserésre kalkulált, de lehet, hogy picivel apadna a számla, a lökhárító lefújásával együtt pedig biztosan kijönne bruttó 200-ból a munka. Nem rossz ajánlat, legalább utána elmondhatnánk, hogy van egy kis Honda-minőség a Fiatban is…
  • Autó-Fort (1044 Budapest, Váci út 64-72.) – Ezúttal a „a kollégák ezt a műhelyt ajánlottak” nyitánnyal kopogtatunk a munkafelvevőnél, aki szintén az Audatex rendszert alkalmazza, így a Ford műhelyétől is nagyon részletes ajánlatot kapunk. A végösszeg ijesztő, 351 731 forint, ám meg kell jegyezni, itt a kisautó hátsó sárvédőjét is átfújnák, hogy ne lehessen észrevenni a frissebb festést az autó oldalán – egyedül e műhely kíván ilyen alapos lenni és a teljes oldal fújását nem is opciós lehetőségként, hanem kötelező mutatványként említik, a lemezeket azonban ők sem cserélnék.
  • Morvai Autójavító (1165 Budapest, Gárda utca 14.) – Márkafüggetlen és nem titkoltan ismerős műhelyként keressük fel Morvai Autójavítót, adjanak ajánlatot az 500-as javítására. Gyakorlatilag ugyanazon munkafolyamatokat javasolják itt is, mint a Néro M5 vagy a megkérdezett Honda műhelynél, és a számla végösszeges sem mutat komoly eltérést, a 175 ezer forintos cech az egyik legjobb az összevetésben.
  • Hollós Művek Szerviz Kft. (1097 Budapest, Könyves K. Krt. 16.) - Láthatóan telt ház van a Nissan kereskedés melletti műhelyben, éppen sikerül parkolóhelyet találni a nagyobbrészt komolyabb sérülésekkel álló autók között. Elsőre kicsit húzza is a száját a délután negyed négykor ebédje mellől elugrasztott munkafelvevő, korrekt ajánlatot 2 nappal későbbre ígér, szóban egy hozzávetőlegeset sikerül kihúzni belőle: 200 ezer forint, csak a sérült elemeket fényeznék itt is, és mindent lakatolnánk.
  •  

    Ár-összesítő táblázat - sorrendben

     

    Néro M5 170 000 Ft
    Morvai Autójavító 175 000 Ft
    Honda Őrmező 200 000 Ft
    Hollós Művek Szerviz Kft. 200 000 Ft
    Schiller Autóház 201 123 Ft*
    Autó-Fort 351 731 Ft
    *: sárvédő-csere nélkül 20 ezer forinttal kevesebb, ~180 000 Ft

    A konklúzió egyértelmű: körképünk alapján a legtöbb esetben nem jelentős a márkaszervizek felára a független javítókhoz mérten, a saját márkás műhelyek pedig akár a legolcsóbbak is lehetnek.

    Nyilván utóbbi a legfőbb érv a választásnál, de egy garanciális ügyintézésnél (hiszen az átrozsdásodás elleni garancia ma már a legtöbb gyártónál 10 éves nagyságrendű) kellemetlenségektől kímélheti meg az autóst az a tény, ha a karosszéria javításait a márka valamelyik saját szervize végezte - tőlük tehát legfeljebb a munka minősége tántoríthatja el az autósokat, ez utóbbit azonban összehasonlíthatóan nemigen lehet próbára tenni.

    Forrás: Autonavigator.hu

     

    Címkék: 500, KGFB, Casco, Akció, Flotta, Tgk, Szgk, Szerviz, Kárrendezés, Lakatos-fényező, Sajtó, Esemény, Hír,

    Ajánlatkérés


    Ajánlatkérésem megküldésével hozzájárulok ahhoz, hogy a Néro M5 Kft, a 2008. évi XLVIII. törvény elõírásainak betartása mellett a jövõben, az itt megadott személyes adataimat, a szolgáltatás minőségének javítása, valamint marketing és kereskedelmi tevékenységének megvalósítása céljából kezelje és felhasználja!
    Oldal tetejére