Változások a közúti közlekedést érintő jogszabályokban 2011 július 1-jétől már a helyszínen is kiszabhat a rendőr 300.000 forintos bírságot. Az ittas vezetés büntetési tételének alsó határa 150.000 forint lesz. A biztonsági öv használatának elmulasztása pedig akár 40.000 forint is lehet, ráadásul ez fejenként értendő, vagyis, ha öten ülnek a kocsiban bekapcsolt öv nélkül, akkor az rögtön 200.000 forint büntetést jelent. Végre a külföldi rendszámmal rendelkező szabálysértőkkel szemben is fellépnek majd. Az esetükben akár a gépjárművüket is visszatarthatják, ha rendezetlen tartozásuk van.
Az Országgyűlés 2010. december 20-án fogadta el az egyes közlekedési tárgyú törvények módosításáról szóló 2010. évi CLXXII. törvényt, mely többek között módosította a közúti közlekedésről szóló 1988. évi I. törvényt (a továbbiakban: Kkt.) is.
Közlekedésrendészeti szempontból a legjelentősebb változás, hogy a 2011. július 1-jétől hatályos módosítás szerint a Kkt. 20. § (1) bekezdés k) pontjában felsorolt jogsértések (gyorshajtás, biztonsági öv használatának elmulasztása, tilos jelzésen történő áthaladás, ittas járművezetés) esetén a közúti forgalomban történő ellenőrzés alkalmával a járművet a bírság, illetőleg a pénzkövetelés biztosítás megfizetéséig az erre vonatkozó külön határozat kiadása nélkül a közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló törvénynek a biztosítási intézkedésekre vonatkozó rendelkezései szerint vissza lehet tartani.
Ugyancsak 2011. július 1-jétől hatályos az a rendelkezés, amely kimondja, hogy amennyiben az eljáró hatóság a közúti ellenőrzés során megállapítja, hogy a jármű vezetőjének, vagy üzembentartójának közigazgatási bírság tartozása áll fenn, a gépjárművet visszatarthatja. A fenti rendelkezéseknek köszönhetően remélhetően nagymértékben csökkenni fog a külföldi hatósági jelzéssel ellátott gépjárművekkel elkövetett szabályszegések száma.
A Kkt. módosítása következtében a gyermekbiztonsági rendszer, a motorkerékpár-bukósisak és a mobil rádiótelefon használatára vonatkozó rendelkezések megsértése kikerül a Kkt. 20. §-a szerinti közigazgatási bírsággal sújtandó szabályszegések köréből. Ezek a jogsértések a jövőben szabálysértésnek minősülnek.
Ugyanakkor az ittas vezetés eddigi szabálysértési alakzata és a megengedett legnagyobb sebesség túllépése átkerül a közigazgatási bírsággal sújtandó szabályszegések közé. Amennyiben a Kkt. 20. § (1) bekezdés k) pontjába ütköző szabályszegés (gyorshajtás, biztonsági öv használatának elmulasztása, tilos jelzésen történő áthaladás, ittas vezetés) elkövetője a helyszínen ismertté válik, akkor az üzembentartóval szemben a Kkt. 21. § szerinti eljárás nem folytatható le. Ebben az esetben a tényleges elkövető kerül felelősségre vonásra és megszűnik a szabálysértési és a közigazgatási eljárás párhuzamossága.
A közigazgatási bírság hatálya alá nem tartozó sebességtúllépés (15-20 km/órát el nem érő túllépés) továbbra is szabálysértésnek minősül. A tilos jelzés ellenére a vasúti átjárón történő áthaladás a gépi meghajtású járművek esetében átkerült a közigazgatási bírsággal sújtandó szabályszegések körébe.
Az ittas vezetés szabálysértése alól kikerül a közúti közlekedésben használt járművek vezetése, mivel a jövőben az is közigazgatási bírsággal sújtandó. A módosítást követően szigorúbb lesz az ittas vezetés szankcionálása, mivel a közigazgatási eljárásban a zéró tolerancia elvét követve a bűncselekménynek nem minősülő ittas vezetés esetében fix bírságtételek kerülnek bevezetésre (150 ezer, 200 ezer, 300 ezer forint), illetve kiszabása során a hatóságnak nincs mérlegelési lehetősége.
Közigazgatási bírsággal sújtandó szabályszegés esetén nem áll fenn a járművezetéstől eltiltás, azonban továbbra is előéleti pont kerül alkalmazásra, egyúttal a pontok száma jelentősen megemelkedik. Mivel járművezetéstől eltiltásra a közigazgatási bírsággal sújtandó szabályszegés hatálya alá tartozó ügyekben nincs lehetőség, így a vezetői engedély helyszíni elvételére sem kerülhet sor. Járművezetés ittas vagy bódult állapotban bűncselekmény gyanúja esetén a vezetői engedély elvételre kerül. A bírság befizetésére rendelkezésre álló határidőt – a többi szabályszegéshez hasonlóan – egységesen tizenöt napban határozza meg a jogalkotó.
A közúti forgalomban történő ellenőrzés esetén a járművet a bírság, illetőleg a pénzkövetelés biztosítás megfizetéséig az erre vonatkozó külön határozat kiadása nélkül, a közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló törvénynek a biztosítási intézkedésekre vonatkozó rendelkezései szerint vissza lehet tartani. Amennyiben az eljáró hatóság a közúti ellenőrzés során megállapítja, hogy a jármű vezetőjének, vagy üzembentartójának közigazgatási bírság tartozása áll fenn, a gépjárművet visszatarthatja.
Bízunk benne, hogy a fenti rendelkezéseknek köszönhetően nagymértékben csökkenni fog a külföldi hatósági jelzéssel ellátott gépjárművekkel elkövetett szabályszegések száma. A közúti közlekedési előéleti pontrendszerről szóló 2000. évi CXXVIII. törvény módosítása szerint amennyiben megállapítható, hogy a közigazgatási bírsággal sújtandó közlekedési szabályszegés elkövetője a gépjárművezető, akkor a vele szemben kiszabott közigazgatási bírsághoz előéleti pont is kapcsolódik. Attól, hogy ezek a szabályszegések átkerültek a közigazgatási bírsággal sújtandó szabályszegések közé, társadalomra veszélyességük nem változott, így az előéleti pontok alkalmazása továbbra is indokolt. Másrészt a közigazgatási bírsághoz járművezetéstől eltiltás nem kapcsolódik, így a pontrendszer alkalmas arra, hogy a notórius szabályszegőket járművezetőként kiszűrje a közúti forgalomból.
Az összes büntetési tétel az alábbi pdf-ben olvasható
Forrás: autosvilag.com Címkék: Hasznos infó, Tgk, Szgk, Sajtó, Hír,
|